Pszichoterror a családban

A pszichoterror – más néven mobbing – leggyakrabban munkahelyeken tapasztalható, azonban sajnos arra is találhatunk bőven példát, hogy a családi élet színterén belül történik meg. Ez annál inkább sajnálatos és szomorú, mivel ebben a rohanó és elidegenedett világban  a család jelenthetné mindenki számára a végső menedéket, legalábbis amennyiben ott a feltétel nélküli szeretetet és a valódi összetartozás uralkodik.

A pszichoterror egy olyan konfliktus sorozat, melynek során az áldozat folyamatos bírálatnak, támadásnak, esetlegesen „csak” piszkálódásnak van kitéve. Egyértelműen romboló az áldozatra nézve, de rombolja a családi kapcsolatokat is, sérül a család, romlik az egyének teljesítőképessége, morális problémák vetődnek fel.

A mobbing folyamatában megkülönböztetünk vezetőt, követőket és magát az áldozatot. Sokszor maguk a követők nem értenek ugyan egyet a vezető erkölcstelen hozzáállásával, esetleg lelkiismeret furdalásuk is van miatta, de nem tesznek ellene, mert kockázatosnak érzik a vezetővel való szembefordulást.

A családi békéért, összetartásért elsődlegesen felelősök érdektelensége, hozzá nem értése vagy megfelelő éberségének hiánya. Negatív érzelmek, félelmek, féltékenység, irigység, rosszindulat és hasonlók jelenléte.

Gyakorlatilag bárki lehet áldozat. Bizonyos emberek könnyebben válnak azzá, például a kisebbek, hátrányos helyzetben lévők vagy akiknek gyengébb az érdekérvényesítő képességük. Léteznek hajlamosító tényezők, olyan viselkedési és személyiségjegyek, amelyek hajlamosíthatnak az áldozattá válásra. Ilyenek például az alacsony stressztűrés, sértődékenység, visszavonulásra, alárendelődésre, passzivitásra, pesszimizmusra, veszekedésre való hajlam. Ha valakinek gyenge az önbizalma, rossz a helyzetfelismerő képessége vagy olyan ember, aki az érzelmeit nem képes megfelelő módon kezelni, akinél hiányzik a kezdeményezőképesség, hajlamos saját érdekeit háttérbe szorítani, behódoló, kudarckerülő.

Mi jellemzi az elkövetőket?

Az elkövetők hatalmat akarnak, dominanciára törnek, esetenként fizikai erejük nagyobb. Ellenséges érzéseket táplálnak a környezetükkel szemben, ami agressziójukban ölt testet. Jellemző lehet még, hogy a zaklatók valamit követelnek az áldozattól. Empatikus képességük átlagon aluli. A vizsgálatok azt mutatják, hogy gyakorlatilag nincsenek is tudatában annak, hogy a másik fél milyen szenvedéseken megy keresztül.

 

Elsősorban az egymás iránti lojalitás, azaz hűség, együttműködés, megelőlegezett bizalom, hit a másik jó szándékában, mindez persze nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánuló módon. Az önzetlenség, ami annyit tesz, hogy a pillanatnyi saját érdekeinket mellőzve a másik javára cselekszünk. Nem tagadjuk meg az igényeinket, csak átmenetileg háttérbe szorítjuk.

Megengedő szeretet, ami egyfelől elnéző, ugyanakkor rendkívül tapintatos és egyáltalán nem sértő módon segíti a jellemhibák kijavítását.

Feltétel nélküli bizalom, amennyiben ez otthon nincs meg, gyerekek és felnőttek egyaránt baráti körben fogják inkább keresni.

Ezek az értékek nemcsak jók, hanem régtől fogva bevésődött dolgok. Mindannyian szomjazunk ezekre a lelki szükségletekre, ezek megléte nélkül az élet zavarossá válik. Sarkalatos hiba, ha ezeket kívülről akarjuk megkapni külön anyagi és energiabefektetések árán és nem a családból, ahol azonos utat járva együtt fejlődnek a különböző személyiségek.

A pszichoterror lényege és célja, hogy a kiválasztott személyt teljesen irányítás alá lehessen vonni.  A pszichoterror kifinomult eszközeivel való visszaélésről van szó, ez egy megszégyenítő és korlátozó manipulatív eszköz.  Az érzelmi zsarolástól egyértelműen megkülönböztethető, annál sokkal bonyolultabb, mert a zsaroló más családtagokat is bevon a játszmába, így létrejön egy klikk, akik támadják az áldozatot, így az illető személy ezen pszichikai nyomás alatt előbb vagy utóbb törvényszerűen hibázik. Nehéz tetten érni a családban. Fő mozgatórugója valamely rejtett önző cél, érdek. Ha a családban pszichoterror van jelen a feltétel nélküli szeretet és valódi összetartozás helyett, nagy a valószínűsége vagy mondhatni egyenes következménye, hogy az érintett személyek a külvilágban is ezeket az eszközöket használják majd céljaik elérése érdekében. Lekezelőek embertársaikkal és állandóan a hibát keresik másokban.

Pszichoterror esetén az egyik legfőbb családi értéket, a lojalitást felülírják az önző érdekek, a résztvevők figyelmen kívül hagynak egy olyan etikai határt, amin túllépni már egyértelműen  a gonoszság kategóriájába tartozik. Például ha a féltékenység és az önzés kóros méreteket ölt, kialakul egy családon belüli klikk, ez pszichoterrorhoz vezet, ami személyiség- és családromboló lehet.

A jobbító szándékú meglátás, észrevétel helyett megjelenik a tisztelet teljes hiányát tükröző destruktív kritizálás, felöltöztetve a „mások is így gondolják” köntösébe. Ez játszmákhoz vezet, nem az őszinteség lesz az uralkodó, hanem az, hogy ki ki mellé áll. Gyakori viták, amire az lehet a jellemző, hogy nem az uszító konfrontálódik, hiszen ő többnyire konfliktuskerülő, hanem a gyengébb akaratú befolyásolt személy.

Mindenképpen egy beteg helyzet, amire oda kell figyelni és kezelni kell, mert kihat a jövőre. Lehetetlenné teszi, hogy a család elláthassa valódi feladatát: a családtagok védelmét, a békés és szeretetteljes hátteret, az utolsó menedék lehetőségét.

Az áldozatnak abba kell hagynia önmaga hibáztatását, mert ez sehová nem vezet, csak tovább rombolja az önbecsülését. Meg kell tanulnia az asszertív viselkedést, ami a következőkből áll: