Ismerd meg a kineziológiát! 1.

Hinni kell benne?

 

Ezzel a bejegyzéssel egy olyan sorozatot szándékozom elindítani, melyben lépésről lépésre igyekszem majd közérthető módon elmagyarázni, hogy hogyan működnek és miért hatásosak a kineziológiai technikák. Bár a honlapomon elég terjedelmes anyag található  már ebben a témakörben, azok régebben íródtak.  Ebben a sorozatban az általam ismert legújabb tudományos kutatások, megfigyelések  által alátámasztott magyarázatra fogok törekedni.

Tények kontra tévhitek

Egyrészt amiatt tartom fontosnak így ebben a formában a közérthető magyarázatot  a kineziológiai technikák működéséről és hatékonyságáról, mert amikor oldásra érkezik valaki, az ezzel kapcsolatos részletes fejtegetésre egyáltalán nincs idő. Ugyanakkor rendkívüli jelentősége van annak, hogy a hozzánk fordulónak legyen némi fogalma arról, hogy mi is történik a kezelésen. Másrészt azért, mert egyúttal szeretnék eloszlatni néhány tévhitet a kineziológiával kapcsolatban.

Az a személyes tapasztalatom ugyanis, hogy noha a módszer világszerte elterjedt és 27 éve jelen van hazánkban is, sajnálatos módon még mindig sokan nemes egyszerűséggel kuruzslásnak vélik. Sokak számára a kineziológiai módszerek egyáltalán nem elfogadhatóak. A módszer említésének hallatán leggyakoribb reakciójuk az, hogy ők nem hisznek az efféle hókuszpókuszokban.

 

Kuruzslás és hókuszpókusz

Szeretném mindenekelőtt hangsúlyozni, hogy a kineziológia már csak azért sem lehet kuruzslás és hókuszpókusz, mert tudományos kutatások, megfigyelések eredményeként jött a világra. Ezek a kutatások folyamatosan napjainkban is tartanak, azaz gyorsan fejlődő fiatal tudományról van szó. Hazánkban a  kineziológus képesítést állami vizsgarendszerben lehet megszerezni és a kineziológus  egy hivatalosan elismert szakma. Valóban nem egy kimondottan konvencionális módszer, de tényeken alapul és semmi misztikus nincs benne. Kuruzslásból és hókuszpókuszból tudomásom szerint nem kell vizsgázni és nem ismerik el hivatalosan szakmaként.

Hinni vagy nem hinni

Egy másik gyakori tévhit, amit én úgy hívok, hogy a hinni vagy nem hinni kérdése. Arról a gyakran hallható kijelentésről van szó, amely többnyire negatív csengésű, amikor elhangzik és így szól: hinni kell benne. Mármint hogy értve? A kineziológia nem egy vallás, ami a hitért cserébe túlvilági boldogságot ígér, tehát ebben az értelemben biztosan nem hit kérdése a dolog. Nem misztikus, hanem tényeken alapul.

Másfelől bizonyára az ún. placebo hatás szolgáltatja az alapot ehhez a megközelítéshez. A placebo hatás igen rejtélyes jelenség, amit napjainkban is kutatnak. Egy placebo hatás kutatásról szóló közleményben azt olvastam, hogy sok nélkülözhetetlen elemét még nem ismerjük és hogy jelenleg annyi már bizonyítottan tény, hogy a placebo hatás elvárásokhoz kötődik. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy vélt vagy hamis.

„Egyelőre azt gondoljuk, hogy a kívánt hatáshoz szükség van a kezelés hatékonyságába vetett hitre és azokra a tapasztalatokra, amelyek összhangban vannak ezzel a meggyőződéssel.” Tor Wager

A placebo hatással az egyik probléma az, hogy nehezen lehet megkülönböztetni a valódi kezelés valódi hatásaitól egy kutatás során. A kineziológia esetében pedig tudomásom szerint még nem is végeztek ilyen irányú kutatásokat. Az ilyen jellegű kutatásoknál alapfeltétel ugyanis az ún. kettős vak rendszer, ami a kineziológiai módszerek alkalmazása esetében – jelen tudásom alapján és szerintem –  nem is kivitelezhető.

A szakirodalomban kettős vak klinikai vizsgálatnak nevezik az olyan kísérletet, amelynek során sem a beteg, sem az orvos nem tudja, hogy a vizsgálatban résztvevő személy hatóanyagot tartalmazó szert, vagy hatóanyag nélküli placebót kapott-e. Ezzel a módszerrel ellenőrizhető, hogy egy adott szernek a placebo-hatáson illetve az orvos elvárásaiból fakadó torzításokon felül is van-e pozitív hatása. 

A kliens részéről még el tudom képzelni, hogy tudatlan azzal kapcsolatban, hogy milyen eljárással támogatják – vagy mégsem – az öngyógyító folyamatait, de a kineziológus nem tud úgy dolgozni, hogy ne legyen tisztában azzal, hogy éppen kineziológiai módszereket alkalmaz-e vagy semmit sem csinál. Tehát ezen a módon nem lehet előre jutni sajnos.

Tegyük fel, hogy fáj valamink és úgy döntünk, hogy beveszünk egy fájdalomcsillapítót. Ilyenkor hiszünk benne, hogy használni fog? Arra is van esély, hogy nem fogja elmulasztani. Mégsem félünk, hanem szeretettel, bizalommal arra számítunk, hogy segíteni fog. Nincs ez másképpen a kineziológia esetében sem. Nem hinni kell benne vakon, hanem egy nyitott, elfogadó hozzáállásra, bizalomra van szükség, mert csak így születhet meg a kineziológiáról a saját személyes tapasztalatunk. Ami alapján el tudjuk dönteni, hogy hasznos volt számunkra vagy nem használt egyáltalán. Viszont az is kétségtelen, hogy a negatív hozzáállás komoly hátráltató tényező lehet ebben a munkában, de nem állíthatjuk akkor sem biztosan, hogy az teljes mértékben kizárná a pozitív változások létrejöttét. Ami igaz, az akkor is az, ha egészen mást hiszünk róla. Például a Föld akkor is a Nap körül keringett, amikor erről egészen más volt a közfelfogás.

 

Folyt. köv.