A szeretet rendje

„A meghajlás a szülők előtt az élet elfogadása, olyannak, amilyennek kaptam, az árnak az elfogadása, amelyért kaptam, és a sorsnak az elfogadása, amely elő van írva számomra.” 
Bert Hellinger

 

Az elfogadás megtagadása kötöttséget okoz. Az elfogadás felold.
A szeretet rendjének második törvénye: “Aki ad azt tisztelni kell” folyománya, hogy az adásért (amit a szülők nyújtanak) a gyermek kétféle módon viszonyulhat a szüleihez: tisztelheti vagy vádolhatja őket érte. És mindkettőnek ára van. A panaszkodás, a vádaskodás ára, hogy a gyermek lelkileg sosem válik felnőtté, mivel valójában sosem tud elszakadni a szüleitől.

„Minden gyermek (és későbbi felnőtt) életének a legnehezebb témái közé tartozik a szülőktől való elszakadás. Mindenki nagyon sokat kapott a szüleitől, és ezért – a lelkük mélyén – úgy érzik, hogy olyan hatalmas mennyiségű hálával tartoznak a szüleiknek, hogy szinte lehetetlennek tűnik elszakadni tőlük. Valóban nem egyszerű feladat tehát felnőtté válni, és ennek előfeltétele az elbúcsúzás. Felnőtté nem azért válik az ember, mert úgy dönt, vagy megházasodik (és gyermekei születnek), vagy messze eltávolodik a szülői háztól (és a szülőhazától), vagy meghalnak a szülei. Ezek mind külsődleges körülmények, amelyek ebből a szempontból semmit sem jelentenek Felnőtté akkor válik az ember, amikor búcsút vesz. És mint minden búcsú, ez is nagyon szomorú, és egyben nagyon örömteli esemény. Miután azonban kezdetben a szomorúság van túlsúlyban, ritkán jutunk el eddig a búcsúig.

Természetesen felmerülhetnek olyan okok is, amelyek gátolják, vagy (hosszú időn át) lehetetlenné teszik a búcsút. Ilyen ok az elfogadás megtagadása.

Ha egy gyermek (a mai felnőtt) még ma is a szüleire panaszkodik:
„Túl keveset adtatok nekem! A testvérem sokkal többet kapott!”
„Nem volt jó, amit adtatok nekem!”
„Még tartoztok nekem valamivel!” stb.
akkor ez annak kifejeződése, hogy a gyermek megtagadta az elfogadást. Az ilyen gyermek (aki ma felnőtt) nem tud elmenni. Nem tud elszakadni a szüleitől, mert a vád kötöttséget teremt. A gyermeknek az a véleménye, hogy még vannak igényei a szüleivel szemben és a szülőknek még kötelezettségük van irányában. Ezen a módon a gyermek továbbra is kötve marad, de úgy, hogy nem okoznak neki örömet a szülei, és a gyermek nem okoz örömet a szüleinek. Ez a rend megsértése („Aki ad, azt tisztelni kell!”) Az ilyen gyermek elhagyhatja ugyan a szüleit, de a szemrehányás annál szorosabb módon köti (negatív módon) a szülőkhöz. Nem kerülhet sor búcsúra, ehelyett düh, konfliktusok és panaszkodás kötik le az energiákat. Ezáltal még szorosabbá válik a láthatatlan kötelék. A gyermek továbbra is dühöt, fájdalmat érez, és ragaszkodik alaptalan igényéhez – ám így gyermek marad. Így nem is nőhet fel soha.”

Forrásanyagok:

Peter Orban: A családfelállítás tankönyve Bionergetic Kiadó Budapest, 2007. 107. oldal
Dr. Laáb Ágnes: LAÁBJEGYZETEK 2007. október 17.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.